Ma még csak banánt eszem az utcán és képzeletben táncolok,  ide meg oda rakok, fésülködöm, telefonálok, belemondják, holnap hogyha harcolok, a hajamba nyúl a francia újhullám akkoris, eszter megmutatja, hogy mozogjak, kire nézzek. Övé a látás fölénye, enyém a játék szembeötlő szemtelensége és két lábon járó, kitartó szégyene, hogy mindent felveszek, amit rámdobnak, és mindent elmondok, mindent megeszek, amit a számba adnak, és mindent megoldok, ha elvárnak, megváltoztatnak és gombostűre szúrnak.