Álmomban visszajöttem Magyarországra, régi közösségekbe. Igyekeztem elsajátítani a szabályokat, mindent elölről: hogy nevetnek a magyarok, hogy esznek, mikor állnak fel a helyükről és színházi előadás esetén mikor tapsolnak. Annyira kiestem a ritmusból, hogy találkozni is elfelejtettem elmenni, pedig volt egy közös feladatunk Pásztor Zolival (utószinkron? dramaturgiai tanács?), aki nemrég esett át a hajléktalanságon, és nagyon jól került ki belőle. Annyira próbáltam simulni, lestem a szájzugokat és az előre mutató mozdulatokat. Az egzotikus joghurtos flakont egy jól kinéző nő ölében. A jól kinéző nő  állítólag egy új volt osztálytárs, még sose láttam. Megosztotta velem az üdítő joghurtot, aminek nagyon örültem. Az asztal túlsó végén a barátnőim tettek megjegyzést. Én úgy éreztem magam, mintha Amerikából jöttem volna haza, híján voltam a cinizmusnak, a helyzetfelismerő képességnek, csupa hülyeség és nemtudás voltam, újra kellett mindent tanulnom, a kellemetlenkedés képességét és  a volt osztálytársak nevét. Vigyázzak, mert újak is vannak közöttük.