2002-2003

Pánik. Hypochondria.

Felmutatom a régi életvágy maradékait: hosszú idő után újra szilveszteri bulit tartok. 

A Szűzkurvaság Idején, az Úr 2002. évében mindenkit meg akarok hívni, de senkinek nincs kedvem energiát adni. Hiszen nekem sincs, úgyszólván semmi. Egy ideig úgy teszek, mintha teljesen normális lennék, és a szilveszter megrendezése rám is éppen azt a gyakorlati terhet róná, amit minden háztartásra (takarítás, tönkretett tárgyak pótlása). Sajnos nem ez a helyzet, én nem kisebb ünnepi démonnal dacolok, mint az őrülettel. A meghívottakhoz semmi közöm, elvesztettem a kontaktust azzal az élénk körforgással, amiben a vendégeim olyan felháborító magátólértetődőséggel vesznek részt. Külön világot építettem vágyakból és betegségekből, ebben a világban büntetés halmozódik büntetésre, és az egyetlen cselekvésforma, ami érvényes, a menekülés. Kifelé, az utcára, a tömeg meg ott rombol az otthonomban. Amíg a részeg apám odabent magára irányítja a figyelmet, én nagyanyám súlyos bundájában reszketve a belvárosi petárdaesőben büntetem magam.

Több barátom szerint ez a buli jól sikerült.

Aztán januártól új élet kezdődik, már négy napja egészséges vagyok, számolom, és ez csak egyre jobb és jobb lehet.