Szindbádok laptoppal, i-poddal, húslevessel - saját maguk felé irányuló érzelmekkel.

És éjjel egy férfi üvölt az ablakom alatt: "Meg akarom ölni magamat". Remélem, nem az apám, még öt utcával arrébb is üvölt a hangja. Kőpor hullik a szülőkre, rettenetes vakolat. Súlyok helyezkednek a mellemre, amíg ez lehullik, a sötétség marad. Kétszemű, anyátlan éjszaka, kétéletű ablak, minden éjjel beheged, minden nappal kilyukad.

Álmomban elkap az ízletes dobostamás, rajta világosbarna máz - most én ragaszkodom hozzá, de otthagy -, vígaszul a táskámban maradék negyed kürtőskalács.

Teljesen normális. Ráadásul a nevemen szólított, mint egy drámapedagógus.

Mégis szélhámos. "Vidékre kell mennie dolgozni."

Nem vagyok doboz, hanem egy keserves gép vagyok.

Nem tudom, miért van az az érzésem, hogy illegalitásban vagyunk -  mondtam a robogón Marci mögött, amint összezúzott bukósisakokban süvítettünk a tárnoki katlan felé.

Egy állat vagyok. De csak a józan ész keretein belül.

Peti meglátogatott kedden. "Jársz valakivel?"

Kezeimet a szemem elé kaptam, és reszketve hátráltam:

"A szex az bűn! A szex az bűn!"

Peti közeledett.

Elhomályosult a világ. Peti megnyugtatott, hogy nem akar semmit - egész megkönnyebbültem. Hát akkor, ő sem?

"Szeretem a zenét, a filmeket, és mindent, ami benzinnel megy."

Van itt egy benzinnel menő kisjáték, Zoli. Itt a kulcs. 

A francia tévé kicsinyítőképzős gyermekműsora mindig felüdülés ilyen reggeleken. Ferit tegnap a mentők vitték el. Megijedtem, de fél óra sem telt bele, a saját lábán állt a mentőautó mellett, és Macát cirógatta.