A japán cseresznyefavirágzás iránt a Füvészlertben csak családok érdeklődnek és én. Menjenek csak oda, én majd elképzelném itthonról, élénk fantáziával. Hátradőlök, mélyen tüdőre szívom a port és beengedem a rózsaszínt a tudatomba. Minden programnak van egy rajta túlmutató jelentése, ennek az, hogy családi; ez nem filozófia, hanem szociológia. 

Számomra az egymást idegesítő családtagok is idillt testesítenek meg, az ember ott válik idegesítővé, ahol hagyják kibontakozni. Idegesítő családtag szeretnék lenni, panaszok tárgya. Elégedetlen szeretnék lenni a vasárnapi ebéddel, a napsugár beesési szögével és a többiekkel. Akiknek szintén nem tetszik minden, de közepes megelégedettségük zselét képez körém, puha közeget, ahogy önfeledten, boldogan, tudatlanul jódolgukban bosszankodnak körülöttem.

Nem tudom elfogadni a téteket. Egy kellemetlen előadás szereplője vagyok. Semmit sem tudok komolyan venni, de mégis az életemért küzdök. Mindig azt hiszem, hogy a tét egy átverés, ez nem lehet valóság. Mindig azt reméltem, hogy a nagy megmérettetéseket lefújják, elmaradnak, hogy mindent meg lehet úszni. Sosem akartam jól szerepelni. Csak túllenni.

Ez nem jelenti azt, hogy nem végzek jó munkát. Azt sem jelenti, hogy ne érdekelnének bizonyos dolgok nagyon. Azt sem jelenti, hogy nincsen akaratom.

Csak azt, hogy a megmérettetés pillanatában széthullik atomjaira. Valami fontosabb veszi át a helyét: hogy milyen jó, hogy élünk még, hogy nem kapok bünetetést, hogy egyelőre van élelmiszerválaszték. Hogy a keretek megtartanak. Minek hozzátenni sajátot, és minek ragaszkodni hozzá, ha az egyén olyan periférikus?

Akiket jól neveltek, azoknak evidens. Tegyenek meg mindent a semmiért! Ez így tisztességes.

A semminek nem szabadna, hogy ekkora tétje legyen. Valószínűleg el kell fogadni, hogy az valami.

Nem gondoltam, hogy az élet ennyi problémát képes kitermelni. Hogy mindenből probléma lesz, a porblémából is az lesz, de a nem problémából is, egyaránt. Semmilyen problémára hosszú ideje semmilyen megoldás nincs. Hogy kell valamit elsimítani? Eltüntetni, vagy szőnyeg alá söpörni? Elvesztettem a képeségem. Szidott anyám érte. Mindent végigpróbáltam. Semelyik se jó! Minden bonyolódik. Egyre több a feladat! Egyre kevesebb a kindertojás. Egyre messzebbre utazik, egyre távolabb a megoldás! Lehet, hogy nincs is. Megvan: nincs! Így kell az életet leúszni? Nem megoldva, a ránk zúduló problémák tengerében? Másnak mintha lenne szusszanásnyi ideje, apró siker-szigete, lopott pihenője, vagy egy harapás valami, amire nem allergiás. Kivéve a háromgyerekeseknek, ott nyilván több az allergén, a nevelési fennakadás, de az egy velejéig idegen, ismeretlen helyzet számomra, arról nem sok mondanivalóm van.

Nem ragasztottam rá a magyar betűket a német billenytűzetre.  Három éve dolgozom ezen a gépen. Három éve találgatok, tippelgetek.

Haka esküvői szertartás nézése videón, kórusban éneklés, tüntetés. A flotta kedvence, szovjet gyerekfilm, amiben mancson lövik Jegorkát, a medvebocsot - de túléli, csak addigra már késő, mert még a troli megállóban is ráz a zokogás a medvebocsért.

Továbbá bármi.

Sajnos minden emlékemet meg kell tartani, a jóknak és a rosszaknak is ott kell maradniuk a naplóban. Csak a LinkedIn követeli meg, hogy ne legyenek rossz tapasztalataink.

A gyerekek nap közben sokkal ritkábban fáradtak. Szeretnék visszaemlékezni olyan testi állapotokra, amikben 9 évesen tratósan léteztem. A fáradtság hiánya olyan fizológiai luxus volt, amit akkor még nem tanultam meg értékelni. Egy emberöltő alatt valószínűleg nem létezik öt percnél tartósabb, ideális testi állapot (a friss levegőn való mozgás utáni 4 perc, amikor megéhezik az ember, de még nem evett, viszont tudja, hogy mindjárt fog). Eleinte a kompetencia, később a biológia frissesség hiányzik a kielégítő eredményhez, és a kettő nagyon kevesekben, legfeljebb egy-két tudatos húszévesben lehet jelen egyidejűleg. Akik idő előtt a megfelelő tudati szintre tévedtek, így véletlenül kapnak ajándékba mondjuk egy teljes, egészséges, viszonylag kevesebb diszkomforttal járól évet.

Imádom a mosómedvék létbevetettségét. Mindenen meg vannak illetődve. Teljesen fogalmatlanok, de mégsem hülyék.

A szadizmus szövődményei.

Az összhang, ami kizökkent a diszharmóniából.

Nincs cinikusabb, kapitalistább gesztus, mint egy YouTube videót elfojtani, mielőtt kimondaná a guru az Ohmmm-ot.

Nem lesz minden zsarolásból esküvő.

A fitness teremben két óra van egymás mellett: egy nagyobb fekete, és úgy egy fél méterrel odébb egy szerényebb, kicsi, fehér. Nem tudok rájönni, miért tették oda a második órát, mindkettő ugyanazt a közép-európai időt mutatja, egyik sem késik, egyik sem siet, mindkettő ugyanolyan régi, egyik sem digitális, nincs előre állítva, visszaállítva, nem az edzőé, nem a vendégé, viccnek sincs nyoma. Arra jutok, hogy a kicsi fehéret az én kedvemért tették ki.

A végére minden szakkör jó lesz.

A csisztai fürdő nyugdíjasmedencéje egy emberként hallgatta 2007-es ámokfutásom történetét, amit a kénes vízben ázva, a külsérelmi nyomokat felfedve éppen a barátaimnak adtam át diszkréten.