Nem képekben gondolkozom, hanem összeszorított kezekben, meg egy fordulásban. Ébresztőórában. Éjszakában.
Szólj hozzá!
2004 - december végén még nem volt tudomásom az új bekezdés elviselhetetlen nyitottságáról, csak odasétáltam.
A zenei elbeszélésben a második bekezdés túl széles utat nyit, ez nem az az út, amelyik a narancssárga falú ház mellett, a behavazott utcán visz, mellém sodorja a kedves keresztényt, hogy együtt vegyük be a zenei gyűjteményt. És hagyja, hogy érezzem a januárba csúszó, csalfavakreményt, ez nem az.
Szinte csak a rend kedvéért említem meg, hogy Pálfi miatt egy sertés üldözött, egész a kamráig - nem győztem a vendégek előtt szabadkozni. Ez nálunk így szokott lenni - mondom két lihegés között. De érzem, hogy nem ez foglalkoztat. Valami van a disznó mögött.
Trillevip. Lecsavarta a fűtést. Utána kiáltottak, de elmenekült. Sötét úton a saját szobáig, az álomittas ágyig, elfelejteni a csavarás éberségét, visszacsúszni. Úgy tűnt a hangnak: mint a mesében, vigyázni kell, nem szabad zavarni, ha hangosabb szót hall, elillan.
Jól esett, hogy most nem az ikertestvéremhez, Julihoz hasonlítottak, hanem Alízhoz, egy szerencsétlen porcelánbabához.
Ha egyszer magasabb poszton leszek, akkor is mindig a népből való leszek, a saját főszereplésemmel bemutatott darabra is jegyet veszek, minden sort végigállok és a kakasülőn ülök, egy oszloppal előttem.
Visszatérek kicsit a porlepte professzorok és a halva született tanársegédek közé. Remélem a legjobbakat. A sorban rosszarcú fiatalok állnak, lincshangulat uralkodik.
Minden nap bemenekülök a Futrinka utcába, ott mikró is van meg a vécé mögött váltócipő. És jóval kevesebben vagyunk.
mi az, amit ennyien máshogy gondolhatunk egy egyértelműen berendezett szobáról?
Fekete szilánkok voltak a talpam alatt, előrébb fenyőmagon lépdeltem. Ilyen tágas estém volt, a galambok is távol maradtak a sötét fényű térről. Kareszka mellém guggolt és magyarázta, hogy kell fényképezni a szemét behúnyó fényképezőgéppel. A gép olyan arcot vágott, mint Magritte Szeretői, így viszonyult a világhoz és önmagához: egy fényképezőgép alakú tárgyhoz. Így a halott fényképezőgépet támasztó kezemhez - kicsit tehetetlen, de nem rossz. Ahogy egy ilyen ölemben fekvő kislátószög, nem okoz problémát a lencse hiánya meg a minden képre telepedő, obligát szürke hártya. Nem tudok exponálni, de tőled meghallgatom a magyarázatot, gubbasztok, de nyitott vagyok, nyitottan hallgatok. Felszállnak a galambok, felegyenesedem ezt lefényképezni.
Felismertem a tél szükségszerűségét, a karomon fehér állat pihen. Szürke Mancs rajzol, kinyúl csokoládéért, M. kastélyról készült képek közt lapoz. Az ünnepelt a szén felületű tollat járatja be, szép toll, gyönyörűen ír. M. kiveszi a kezéből és próbálja: ez nem ír sehogyse, csak karcolja a papírt. Miért mondod, hogy jól ír? A Barta Péter volt ilyen, hogy még a küszöbön álltunk, már lelkendezve köszönte meg a kezünkben lévő ajándékot, milyen nagyszerű, milyen csodálatos meglepetés. M. karcolja az ünnepeltnek a papírt, és a Pelikán nem ír, mindigis utáltam a Barta Pétert.
Addig néztem a képeket, amíg összekevertem a költőt a paraszttal. Nem meglepő, hiszen mind a kettőnek zöld feje van. Mire kimondom Louis Marcoussis nevét, másodikos leszek
idáig is elérnek a zöld fejet rajzoló kezek, amit meghaladtak is, milyen fantasztikus.
Úgy tűnik, semmit sem csinálok. Rájöttem. Azt hittem, aludtam, de tudom már, a tétlenségben mit tettem: derűvel tölt el a tudat, hogy - félálmomban szétszórtam bár - álmomban összeszedtem.
(összeszedni segítettem)
A levegővétel szakmai jellegű, sikert sikertelenségre halmoz. A lányok sorban állnak a házam előtt, levegőt akarnak venni. A nézés sikere bizonytalan, de élmény a sötét székek között. Lelépni erről a vörös szőnyegről nem lehet. Most nem lehet, mert sorban állok, levegőt akarok venni, meghajolok a tetszés háza előtt és velük akarok menni, kézen fogom a bizalmukat.
Négy tizenhat éves lány sír a kádban. Nem hiszem, hogy a fiatalságukat siratják. Nem tudok felzárkózni a rettenetes gyerekekhez. Ezek a játékok nem nekem vannak kitalálva. "Itt egykor tréfás dolgok/játékok voltak." Nem nekem voltak kitalálva. Veletek nem lehet versenyezni, vidéki tanítónő vagyok hozzátok képest.
Igaz, mire egynémely felnő, meglehet, ő lesz vidéki tanítónő.