2022-re befizetve!

Hány lelket mentett már meg a növényismeret!

Sok az ugyanolyan dolog a világban és a hasonlító ember, de amikor a legbelsőbb köreinkből találunk az utcán ismétlést, az mindent megrázóan esendővé tesz. Azon túl, hogy rácsodálkozunk az egyezésre, először csodának véljük és mágikus egybeesésnek (vagy csak szárazan megállapítjuk, hogy "hasonlít"), csak azt kell tudomásul vennünk, hogy egyediek vagyunk, magunknak fontosak és megismételhetők.

Együtt izzadunk, együtt nevetünk.

Ez az a fajta zene, ami vonzza azokat, akik félnek ettől a zenétől, és szorongást kelt bennük. Így aztán azon tanakodnak az este előtt, mit és mennyit vegyenek be, hogy a rettegésüket csillapítsák és képesek legyenek átadni magukat a gyönyörűségnek.

Különös, hogy amióta ezt a fülbevalót hordom, úgy nézek ki, mint egy meleg fiú. Végül is beteljesedett a jóslat a reneszánsz buzeráns kisfiúról. Ecce, homo.

Amikor ürességtámadás van, akkor a két akció közötti hézagok, amilyen egy utazás a metrón, egy folyosón való átsétálás, egy lépcsőn való lemenetel, egy átkelés a zebrán, de még inkább a várakozás, hogy zöldre váltson a lámpa, betöltsön az oldal, felforrjon a víz, öblítsen a vécé, a lépcsőnél való lemenetelnél rosszabb a lépcsőn való felmenetel, de van üresség még a főzésben (nem szeretek főzni), a fogmosásban - az egész fogmosás az üresség maga -, amíg eljutok este az ágyig, amíg eljutok reggel a metróig, amíg eljutok addig, hogy el kell jutni a metróig, amíg kitalálom, hogy mi miatt jussak el a metróig, amíg sorban állok és már nem kötnek le a rágók, amíg kicseng a telefon, amíg kiérek a fürdőszobába, hogy ott belevessem magam az űrbe, amit fogmosásnak hívnak, és csinálom, hogy épek maradjanak a fogaim, meg mert valamikor megtanultam, több ilyen tanult dologra lenne szükség, amiben eligazítást kapunk az élettől, mert oda másféle űr veszi be magát, a rutin űrje, nem az üresség űrje. Így menetelek a tudat senkiföldjén, szép rutinok és üres valóság között, és kérlelem a valamit, hogy töltsön fel, láthatatlanul és jótékonyan, ne adjon időt, hogy magamra gondoljak, segítsen hasítani, hárítani, elfojtani, tagadni, árasszon el evidenciákkal, mint a "hétköznapi embert", vegye el az időmet, tompítsa el az érzékeimet, kapcsoljon le a hatodik érzékeimről, földeljen és butítson, adjon a kezembe formákat, adjon a tárgyaknak értelmet, az értelmes tárgyak és lények közé kapcsokat, kapcsoljon vissza az értelmes állatok világába, legyen dolgom és legyen unalmas tudatom, ismerős, kényelmes, tűnjenek dolgok fontosnak, váljon meggyőződésemmé a fontosság, alapvetéssé az értékem, legyenek szokásaim és érdemeljem ki a robotikus, rutinszerű leengedést, ne kelljen minden este azon gondolkozni: mit keresek itt és érdemes-e egy ilyen haszontalan tudatnak végre megpihenni.

Belehelyeztem a harmadik parfümmásolatot is a kosárba, ugyanabból a fajtából. Vacilálltam a kettő és a három között, mert persze az egyről tudom, hogy kevés lesz, hiszen húsz éve ezt az illatot használom - betegesen hűséges vagyok, ha nem parfümről lenne szó, hanem emberről, a pszichológusok ezt már patológiásnak írnák le: ez még mindig ugyanazt szereti, pedig korábban azt hittem, ez a sztenderd, ez a hűség -, akkor miért használnék mást a következő húsz évben? Majdnem megszaladt a kezem: 4,5, 6 parfümmásolat. Nem fér el más illat az életemben úgysem, itt és most megesküszöm rá, hoegy elhasználom. A második doboz után viszont bevillant, hogy mi lesz, ha a harmadik parfüm megkezdéséig meghalok? Rövidre zárom: semmi, marad utánam egy parfüm.

Amilyen tempóban zajlanak a dolgok, amennyi meglepetés felbukkan, az életem elején magamnak megszavazott nyolcvan évben, de még a negyvenegyben sem tudok már olyan ősbizalommal hinni, mint amikor elkezdtem vásárolni az akkor még Eau de Tokionak, később Lady Saigonnak, majd Cote D'Azure Coya Sunnak keresztelt Kenzo másolatot a Nyugati aluljáróban 2002-ben.

"Hogy lehet az, hogy ő, Septimus, tekintetével átvilágított a testeken, előre látta a jövőt, igen, a jövőt, amikor kutyák emberekké válnak? A hőhullám teszi bizonyára, az hat így egy eonok hosszú során át tartó fejlődésben szuperérzékennyé vált agyra. Tudományosan szólva: leolvadt a világról a hús. Teste mindinkább lecsupaszodott, míg végül csak az idegrendszer maradt. Ott hevert, mint egy sziklára kiterített fátyol."

Ez a két év nagyon megterhelt, aláásta az önbizalmamat. Folyamatosan én voltam, akin segíteni kellett. Aki elhasalt, aki kevés volt, aki nem értette, vagy azt hitték, hogy nem érti, aki nem volt otthon. Akinek a tehetetlensége, a teszetoszasága válóok volt. Aki folyamatosan kihívásokkal küzd. Testileg és lelkileg is ingatag. Lenőtt a haja, és kiderült, hogy nem szőke. Az, hogy a német fonetika alapján a nevemet " Frau Seggfej"-nek, vagy "Frau Sefejű"-nek ejtik, nem segít az önértékelésem visszaállításában.

Általában ilyenkor valami illegális dolog segít: protekció vagy sok szeretet váratlan helyről.

Rogán Alant

[Rogán Antal]

Sok legendát hallani a német humorról, de a két szemük elé egy-egy kakaós csigát tartva fényképezkedő, harmincas német férfiak minden várakozásomat felülmúlták.

A dadogó* holland performanszművész azt hitte, brit vagyok, a német fizioterapeuta pedig másodszor is szeretne találkozni, pedig végig németül beszéltem.

*ez nem tudom, mennyire erős referencia hallás tekintetében

Idegtörténeti kiállítás

A huszadik század első harmadában minden zeneműben valahol felbukkan egy medve.