Egy ideje beszélgetek valakivel, akinek csak hangvillák alkotják a publikus profiljait. Most felmerült, hogy esetleg normális.

Hogy én mennyivel cinikusabb vagyok Németország 98%-ánál!

Az a 2% meg már nyilvánvalóan bűnöző vagy pszichiátriai eset. Akivel találkoztam, és beletartotozott a 2%-ba, az volt. 

Mennék kicsit Romániába friss levegőt szívni.

A magány semmiképpen se legyen egyedül!

Ha csak az egyharmada rendbejönne a dolgoknak és az egynegyede előre lendülne az egyharmadnak, én már egy boldog ember lennék.

A feltételes módot persze sem az üzleti világ, sem az ezotéria nem támogatja, úgyhogy most újra el kell fordulnom a világtól, mert hirtelen nem látom, mi esik kívül a valóságban a pénz és az ezotéria által meghatározott tartományokon. 

Szerda este bejelentte, hogy felnőtt, valami történt az előző hétvégén (többek között, hogy látott engem táncolni és a az ilyesmitől egy perc alatt megváltozhat bárkinek a világképe). De új lakótársa is lesz. Mindenesetre most már a levegő összetétele is más, amit beszív az orrán, és ahogy így körülnéz, minden különbözik a pár nappal azelőtt vélt világtól. Nemcsak az, hogy sötét van, és hogy változásról beszélgetünk egy ismeretlen városrész fenyegető parkjában. Hanem minden más is más. Minden lépés, ahogy a talp ránehezedik a lúdtalpbetétre. Minden máshol érintkezik mindennel. Új izmok aktiválódnak a hirtelen jött felnövéstől, és nem tud betelni vele, hogy ez az új haránt is ő.

A szimbiózisnak arra a fokára jutottunk, hogy amikor megláttam a hűtő gyümölcstároló rekeszében pár görögdinnye darabot, megrendültem: hogy lehetséges, hogy van egy görögdinnyéje és nem is szólt róla? Hogy férkőzött a hűtőjébe a dinnye? Mikor történt mindez? A dinnyéhez is van viszonya. Nem tudtam. Hány gyümölcs van még a világon, ami váratlanul megérkezhet? Semmire semmi rálátásom. Milyen titkosak ezek az ártatlan dinnyedarabok, mennyi információ egyetlen hűtőrekeszben! És ő mit szólna egy dinnyéhez a hűtőmben? Csodálkozna, de nem ijedne meg, mindig én voltam a gyávább és óvatosabb.

Nagyon szomorú hely ez a gyászoló kávézó. A lelkem minden ürességével Judith vőlegényével vagyok, aki most elindul valamerre. Fél füllel úgy hallottam, azt mondta, "Nyugatra". Nem tudom, mihez képest. Mi, amikor gyászoltunk, még a fagylaltozóból sem találtunk haza és zöld lámpánál sem tudtunk átmenni. Nem tudom, az kelet volt-e, vagy nyugat. Rég eltűntek a rabbik és evangélikus lelkészek, akik meg tudták mondani, mit kell ilyenkor csinálni. Melyik utcán kell hazaindulni és hogy le merhet-e feküldni aludni az ember, ehet-e egy falatot, mire szálljon fel.