2020\01\28

Aranymedve! Kristálymadár! Ezüstkrokodil. És a rézfaszú bagoly.

2020\01\27

Az embereknek 5 éves kor fölött már nem így működik az arcuk. Nem szalad át rajtuk ennyi nyilvánvaló érzés és impulzus, nem mutatnak meg és nem fejeznek ki ennyi érzelmet, nem követnek le hűen ennyi testi érzetet. Összesen pár alap-kifejezésre redukálódik az arc mozgása, szolgálatkészen és illemtudóan - mint egy nyelv, amelyben elsajátítjuk a szükséges fordulatokat, de csak szökőévente kurvaanyázunk vagy vallunk szerelmet. Csakis fejlődési rendellenesség lehet, ha valaki a harminchoz közel ilyen arccal rendelkezik, rémület, sajnálat, félelem, melegség, düh, öröm és szomorúság úgy cikáznak át rajta, mintha nem lenne holnap és nem lenne közönség. Ugyanakkor kapu is egy régebbről már ismert világra, ami gyerekkorunk óta takarásban él.

2020\01\25

Érdekes, hogy a tengerparti vagy más, tetszetős helyszínre kihelyezett home-office-okról készült Insta-fotók láttán nem az jut eszembe, hogy milyen nagyszerű környezetben dolgozhat, hanem hogy még ott is dolgoznia kell szegénynek. De a családi nyaralást megörökítőkre nem haragszom, szép, hogy örülni tudnak ilyesminek és emlékezni szeretnének rá. Akik viszont egyedül futnak a tengerparton, kidolgozott testtel, azoknak nem jött össze a család és ez nagyon gyászos. Bár elsőre sikeres benyomást keltenek, de ez az a helyzet, amibe nem akartak kerülni. Ezért futás és fejenállás közben fényképezik magukat, a fizikai aktivitás (nézése) mindenki figyelmét eltereli.

2020\01\21

Nem szabadna több csontos férfival ismerkedned - mondta a két agár, majd egymásra pillantottak, és fejüket a mancsaikba temetve, hisztérikus vonyításba kezdtek.

2020\01\21

Valahogy minden korszakomban úgy tűnt, eggyel sötétebb bugyrokban jártam, mint a többiek, de kamaszként, amikor mindenki eljutott a bugyrokig, eszem ágában sem volt öngyilkosnak lenni. Olyan modorosnak tűnt. Én inkább játszani akartam volna, de hát így nem volt kivel, a barátaim éppen az öngyilkosság gondolatával játszottak.

2020\01\19

A helyek traumatizálódása része a város belakásának, most már tényleg itt élek, most már vannak környékek, amiket kerülök és mindenről eszembe jut valami nehézség vagy elmúlt öröm.

2020\01\19

Becsoszogott a takarítónő, összehajtott és odébb rakott két törülközőt, egy alacsonyabb egzisztencia levegőjét beleszuszogva a lounge kényelmes párájába. Illetlenség volt, aki tehette, fürdő köntösét összehúzva magán, tohonyán a fal felé fordult.

2020\01\17

Zenéimmel nem leépítem, csak gyengéden formálom, átalakítom a vendégkört.

2020\01\15

Most kivételesen hálás lennék, ha ez a spirituális tengeribetegség nem maradna hónapokig velem.

2020\01\15

A kis rokon-médiumok elvesztéséről

Micsoda fájdalom, ha valaki nyitott csakrákkal él, beleivódik mások figyelmébe, magába szívja mások lényét, aztán eltűnik vele. "Otthon", "olyan, mint", "közel" - mondta, mutatta és felszívódott. Ez a képlékenység, érzéki mélység, befogadás és befogadottság mellette állandó és nem felfogható. Régen benne voltam már, de észre se vettem, hova kerültem. Csak mire kivetődtem belőle hirtelen, fájdalommal és hidegen. Kell, hogy legyen még valahol olyan médium, amelyik nem önmagáért van, nem ütközik akadályba bennem, felismer és megköszöni, hogy jókor volt jó helyen.

 

 

 

 

2020\01\15

Meg volt nyitva a szótár, hogy a fájdalomra találjak szinonimákat, most erőszakkal megpróbálok lapozni.

Ja, de ez már az internet, itt nincsenek lapok!

2020\01\13

Kutyával aludtam, és azt álmodtam, hogy nem tudtam vigyázni egy (másik) kutyára. (Ez bolyhosabb volt, esendőbb, mint amelyik tényleg kitúrt az ágyból és aki miatt ilyen bizonytalan álmaim voltak.) Ellopták tőlem a kutyát. De más dolgok is csúsztak ki a kezeim közül, mindig minden elszökött tőlem. Lesben álltam az utcákon: hogy tudom mindezt visszarabolni? Végtelenül megbízhatatlannak, átmeneti felügyeletre is méltatlannak éreztem magam. Birtoklás nincsen egyébként sem, de átmeneti felügyelet még lenne. Amíg lehet vigyázni valakire, amíg meg nem szökik, el nem veszik, meg nem hal. Micsoda ajándék lenne egyszer, ha valami itt maradna, ezt kérem a 38. születésnapomra.

süti beállítások módosítása