Önsajnálat nélkül mondhatom, hogy családi állapotainkra jellemző születésnapi köszöntést kaptam távolról szeretett és tisztelt egytelen unokatestvéremtől (anyám után a 2. legközelebbi, élő rokonom), aki azt írta egy Facebbok posztban, hogy "Noldog születésnapot":
Elég volt annyit mondanom, hogy "Azt a sápadt pirogot kérem", a cukrásznő lelkesen mesélte, hogy az anyósa is költő. Múltkor például hajdinát főzött nekik, amikor vendégségbe jöttek, és várjunk csak, mit is mondott az anyós a hajdinára, valami nagyon szépet, összetett is volt. Az apósáéknál Zalában pedig egész gyerekkorukban csak hajdina volt, mert szegények voltak, és mindig azt ették, ezért ő eleve elfogult a hajdinával, nagyon imádja. Mondtam, hogy amit egész gyerekkorukban esznek a szegények, azt nem szokták imádni, de mondta, hogy ez egy szerencsés kivétel, apósa tényleg odavan a hajdináért, anyósa meg költött is róla. Aztán eszébe jutott, hogy a saját nagyapját tényleg nem tudta meggyőzni a rozskenyérről, amit a háború alatt ennie kellett, és azt mondta, ő már ebben az életben nem fog rozskenyeret enni, így hát jó belátásra tért, és azóta hagyja, hogy a traumatizált rokonok bevigyék a gyorsan felszívódó szénhidrátot.
Bezzeg a szamizdatok idején nem mondták, hogy TL;DR, még a leglehetetlenebb gépelt oldalt is elolvasták, mindent, ami nehéz, mert annyira fontos volt és annyira szép.
"A jogszerűtlen fegyverhasználatok közel háromnegyedét szolgálaton kívül, jellemzően kocsmában követték el. [...] Igen beszédes az ilyen esetekről szóló cikkek visszatérő, zárómondata: Szégyelljük magunkat!"
"A vadászat luxusa túlmutatott a csendőr társadalmi helyzetén, másrészt idő és pénz tekintetében is költséges volt, a horgászatot azonban engedélyezték számukra (a kifogott halat azonban nem adhatták el)."
Rendkívüli!
Nem ismerek magamra. Szabadidőmben a csendőrök - rendkívül lapos és jól szabályozott - magánéletéről olvasok.
Na, ki szeretne hazamenni a feleségéhez?
(Fej- és nyaksebészeti rendelő)