Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy disznó és vacsorázz négyszer.

Ezzel az ars poeticával egy hónap alatt feltornásztam magam 45 kilóra!

(Mi lesz még itt.)

A Fuckngo és a Feel free to get lost már mind foglaltak. Nem lesz belőlem influencer.

Beköszöntött az ősz hajú kisfiúk korszaka.

Hát nem tudom.

Egyszerre kiini egy pohár frissen facsart citromot és a macska kaparását hallgatni az ajtó másik oldaláról - érzékileg elég megterhelő. Nem fogom többet csinálni.

Egyszerre dolgozni is meg jól öltözni a szuperegó diadala. Nomrálisan az egyik nap jól öltözött, a másik nap hatékony. És még így is mindkettő relatív.

Egy macska 

tényleg

mindenhova

felmászik.

(Egy nyúl

tényleg

mindent

megrág.)

Soha korábban nem éreztem még ennek a mondatnak a ritmusát:

Tempora mutantur et nos mutamur in illis. 

Fellengzősnek tűnt, latinnak, okosnak. 

Most viszont mélynek. Így, hogy már timusa is lett számomra.

Csak azért nem küldöm el a bús picsába a Magyar Postát, mert a szolgáltatás alacsony színvonalával lehet, hogy megoldották az életemet.

Elhatároztam, hogy költök. Hát elképesztően, kétségbeejtően jól megy.

"Interesting" - néz rám a levelezés utolsó, elhaló sora. Jelentése: "Boring."

"This must be the end of this conversation."

And so it is.

Rég akartam kevésbé feltűnést kelteni, mint amikor beálltam a sorba, egyetlen uborkával a kezemben. Azt sem tudtam, hova dugjam - mármint hova rejtsem -, nagyon elöl volt, bárhogyan tároltam: ha ott gurul fel-alá a mocskos kosárban egyetlen uborka, az sem jobb, mint ha jobb vagy bal kézzel rámarkolok, de végül az utóbbit választottam. Éppen ott állok a sorban, már csak egy vásárló van előttem - aki történetesen alkoholista, és áll, és ráérősen beszél a pénztároshoz. Türelmetlenkedem, és mire várunk? kérdezem. Hát, hogy kiüsse a tételt, aki kiütheti, ehhez mindig hátulról kell előre jönnie valakinek, bordó pólóban, gondterhelt igyekezettel. Igen, de engedjük előre a kishölgyet AZ UBORKÁVAL! - mondja előzékenyen az alkoholistához tartozó támogató, egy nő, halvány bajuszkával - készséges nevetéssel, ha az alkoholista humoráról van szó. Istenem, az alkoholistákat kiszolgáló, nevető, mindegy, milyen állagú nők! Ha én egyszer megérteném ezt az asszisztenciát. Biztosan nagyon tiszteli az alkoholistát. Szereti a humorát. Vagy fél mindenkitől és magát értéktelennek tartja. Vagy nagyon bölcs, vagy teljesen kiszolgáltatott. De kedves velem, jót akar nekem. Másodszor is hangosan előre küld az uborkával. Megnyílik egy újabb pénztár, egyértelmű, hogy A KISHÖLGY AZ UBORKÁVAL mehet előre. Most már mindegy, most már az egész reménytelen közért közönsége uborkás lányként hivatkozik rám, és megsmsernek majd akkor is, ha egy teljesen váratlan kerület teljesen váratlan utcáján közeledem, uborka nélkül.

Lent üvölti egy őrült, vagy csak számomra idegen nyelvet beszélő, eltökélt férfi, hogy "Csacsa! Csacsa! Csacsa!". Bezártam az ablakot, hogy megtörjem a kísérteties katatóniát, de a macska füle nagyon jó, és pont abban a ritmusban reagál az üvöltésre, hogy most minden, nem hallott csacsa után jön egy jól hallható nyaú. 

- Nyűgös vagyok és fáradt és semmihez sincs kedvem.

 - Jó, de azt csak meg tudod mondani, hogy most mihez van kedved?

- Én most csak egyre vágyom, hogy legyen egy női test a közelemben.

- Sajnálom, nem fog menni. Én most csak női lélekkel szolgálhatok.

Miért kell a munkatársaimnak a hogylétemmel foglalkozniuk? Vagy rosszul alszom, vagy túl meleg van, vagy olyan gyógyszert szedek, ami csökkenti a kreativitást, és ezektől mind-mind rosszabbul dolgozom. Most még jet lagem is van. Miért nem telejsítek egyenletesen és magas színvonalon? A többiek sem gépek, mégis sokkal jobban használhatók.

Az ember egész gyerekkorában bámul egy címet, pl. A földi paradicsom, miközben 9 éves és hányingere van, számolja a másodperceket és bámulja a könyvgerincet, számba veszi a betűket, elolvassa őket úgy, hogy csak a párosakat, aztán csak a páratlanokat, aztán visszafelé a szót, de ez a hányinger szempontjából veszélyes, ezért inkább máshova néz, hasonló címek mindenhol, részvétlen könyvgerincek, aztán megint látja az Egészet: "A földi paradicsom", és akkor 27 év múlva egy tanulmányban visszaköszön a földi paradicsom, és bár azt nem mondanám, hogy értelmet nyer a szenvedés, de megváltozik a viszony. Mint amikor valaki megtalálja a másik felét, és kiderül, hogy a szerelme ugyanabba az általánosba járt, mint ő, csak nem akkor. Vagy csak egy év átfedés volt, amikor senki se figyelt a másikra.