Imádom, amikor a halott nyuszimat lájkolják Facebookon a tájékozott ismerősök.

Ez olyan, mint a halál, vagy a vastagbél tükrözés: egyik nap sem tűnik alkalmasabbnak rá, mint a többi.

"Szóljon bárki, mehetünk együtt! Hogy ott legyünk saját miattunk is! "

Hát mi másért akarnánk valahol ott lenni, ha nem saját miattunk?

Van, aki szerint jó állapotban van az idegrendszerem. Nagyon rosszhoz lehet szokva!

Van a természetben önmagában ronda táj?

Vagy csak a fém oszlopok, félbehagyott vagy feléig pusztult emberi nyomok, civilizációs törmelékek, nejlonmaradékok és rossz szabályok, amik egy tájat tönkretesznek?

Állok Angyalföldön a buszmegállóban, magam elé beszélek, és azt mondom, hogy a kurvaélet bassza meg. Korábban azt figyeltem, hogy a budapesti populáció 80%-át ilyen emberek teszik ki. A tömegközlekedés ritmusát és hangulatát ők határozzák meg. Vagyis mi.

Szép nagy, sárga zokniban otthon kóborlás: nemhogy véget érne a tél, de még csak most kezdődött el.

Alkotóknál van még az a bizonyos blokk, amit az alkotók nem akarnak feloldani.

A mudrák kitartása közben termelési filmeket nézek. Ezeknek a hossza ideális a 2+4 perces időtartamokra, ráadásul az ömlő fekete-fehér búzaszemek látványa és a pozitív üzenet ("Magyarország jobban teljesít" - 1939) oldja a stresszt és ideális az agyintegrációhoz.

Ma ajánlottak nekem egy Habony Árpád nevű nyulat befogadásra. (Nem vállalok már használt nyulat, sok vele a kín meg a dráma.)

Miért tényező minden fiatal nő?

Látom, hogy egy kis darab ott maradt a földön, de hát csak nem fog rajta elcsúszni.

"Olyan szépen élsz."

Ha más nem, a kineziológia legalább szellemileg leköt. A módszerek nem segítenek, hanem foglalkoztatnak.