Amikor tönkre akarom tenni magam, beírom a Google-be, hogy Kisinyov. Képek. Mindig hat.
("Messze a legfejlettebb város Moldovában, és a régió egyik legfontosabb ipari központja [...] Európa legzöldebb városai között tartják számon."*
*Igen, mert nem volt pénz felhúzni a várost a fák közé.)
Most megjött a kedvem, hogy előkeressem a "Mindenki megdöglik!" című ballagási ajándékomat, amit B. Kristóftól kaptunk az osztályban, és állítólag ez volt a sztenderd üzenet, alkoholos filccel a kólás dobozon, majd azt elforgatva, mindenki olvashatott hozzá további, személyre szóló sorokat.
Maga alá gyűr a félelem! Folyamatosan! Mindentől. De Izrael óta legfőképp az evéstől: ott aztán már a keksztől is megijedtem, és a salátába szórt friss gombában sem voltam biztos, direkt megsüttettem, aztán otthagytam, de a kóser pizzáról is még órákig gondolkoztam utána, néztem, mikor telik el annyi idő, hogy ha már baj lett volna, akkor az már kiderült volna, és mostantól már nem kell izgulni, mert nem lehet baj, na de akkor újra megéheztem és kezdődött az egész elölről. Legyen egy keksz.
Még mindig ugyanúgy oldalra billen a fejem, mint a gyerekkori képeken!
A fejtartás a személyiség része lehet.
A szinesztéziát sok országban betegségként kezelik, holott nem az. Egyes feltevések szerint az agyban az adott területekhez tartozó idegsejtek keresztaktivitása okozza, és valószínűleg sokkal gyakoribb az előfordulása, mint azt ma feltételezik. Az a nézet is tartja magát, hogy a szinesztézia hajlamosít kreatív vagy művészeti tevékenységekre.
Vladimir Nabokov orosz író, akinek az Ada és a Lolita című regényeket köszönhetjük, köztudottan szinesztéta volt, amit egy-egy szereplőjére át is ruházott az írásaiban. Például a Baljós kanyar című könyvében, az egyik karakter a "lojalitás" szót napsütötte arany villának látja.
