2017\11\30

Fekete-fehér, rosszalló portré

Papa arca makróban: csóválja a fejét, ami kontrasztos, fekete haj, fehér bőr és markáns arcélek, egy jól sikerült 3D modell. Egyre közeledik a fej, amit rosszallóan ingat.

Biztos azért láttam ezt az arcot, mert a napokban sokat gondoltam rá, hogy mennyire nehéz volt vele, és hogy most végre megnyugodott, mert életében sosem volt nyugodt. Ez tényleg igazságtalan, ugyanakkor igaz, de sértő. Szégyellhettem magam miatta.

álmok a nyíló és záródó világból

2017\11\29

Dráma az anyaméhben

Pornográf egyszerűségű szövegekkel ígér megoldást a Dráma az anyaméhben, minden fejezet végén hangsúlyozva a fő tételt. Ez is azért van, mert elveszett ikertestvérét kereste az esettanulmányban szereplő nő. Ez is azért van, illetve nyilvánvaló, hogy..., hiszen mi már egyszer korábban is azt állítottuk, hogy ez csak annak a jele lehet. Ez a tautologikus érveléstechnika előfordul máshol is, pl. politikában, rossz pedagógiában (mert csak, mert én azt mondtam), vagy vallásban, de csak az utóbbinak megbocsátható.

Ha ez egy imakönyv lenne, lenne helye ennek a minden fejezet végén megjelenő szakrális refrénnek, de a szerzők sajnos nem Istent éltetik, hanem saját, kielégítően soha el nem magyarázott állításukat. Bárcsak ne hívnák ezt könyvnek! 

 

könyv

2017\11\29

Először jönnek a lények, a barátok, a mozgalmas önportrék, aztán jönnek a tavak és a hegyek, harminc fölött a benépesült tudat, ahogy tisztulni akar.

2017\11\29

Urológia

- Hova menjünk nyaralni, szívem?

- Ahol még nem voltam.

Kuncogó hölgy:

- Konyha?

Síri csend.

Melyik a legsokszínűbb gyümölcs?

- ?

- A feketeribizli.

- ?

- Mert piros. Meg mert még zöld.

Nevetés.

- Engem nem a szívem fog elvinni, hanem a fejem. 

- El kellett volna hoznom a Sudokut, Pityu!

(Ezek szerint Pityu): - Legközelebb mindig hozd, ha orvoshoz jövünk.

- Legalább annyi órán át kell főzni a sonkát, ahány kilós a hús. Én csak 20 percig főztem, aztán mégis milyen finom volt. Én tudom már, miért kell az Orbánnak három kastély! Hogy ne tudják, hogy melyikben van.

tébé

2017\11\29

Mozgalmas lett a newsfeedem, amióta 2016-ban pankrátorokat castingoltam. 

2017\11\29

Kevés megejtőbb négyzetcentimétert ismerek, mint az éjjel 2 és fél 3 között lemorzsázott, bolyhos házikabát.

2017\11\29

Elnézve így a régi képeket, nem tudom nem észrevenni, hogy kisgyerekként majdnem mindig nyitva volt a szám, és valahol a lelkem mélyén kicsit mégiscsak retardált voltam. Vagy csak nem kaptam levegőt, vagy valamilyen tápanyaghiányom volt, vagy többletem, vagy csak nem figyeltem, esetleg a vaku hatására nyílt ki a szám, mindenesetre nem erre mondják, hogy szép, egészséges, élénk tekintetű kisgyerek.

2017\11\28

Egy ideig még semmilyen ruhában nem fogom jól érezni magam.

2017\11\28

Gyakorló perverzek vagyunk, vagy tényleg csak lakik bennünk egy vásott kis szociálpszichológus?

2017\11\25

Ami csak azért fölösleges, mert nincs bármennyi idő.

Nagymama is megmondta!

süti beállítások módosítása