- Eltűnt a rendező, be kellene ugrani helyette. Jövő héten lesz a bemutató, az anyag fent van Google Drive-on.
- De mégis hova tűnt a rendező?
- Egy pincében látták utoljára. Senki nem éri el telefonon. A többiek már utána indultak, keresték több helyen is. Ha az Úri muriban sem lesz, mindenképpen számítanánk rád!
Bementem búcsúzóul az utalványaimért, és megkaptam a borítékot, ami Fűrész Mária nevére volt kiállítva. Megkérdeztem, hogy ezt minek köszönhetem, a személyzetis pedig méltatlankodott, mert azt hitte, a munkáját becsméreltem: nem várható el, hogy mindenki a saját nevére szóló borítékot kapjon, ha már egyszer kilépett! Nem - helyeseltem -, az nem várható el, de akkor mindenki egységesen Fűrész Máriásat kap?
"Komoróczky Tamás viszont nem csak a szépséget keresi, célja a körülöttünk lévő világ teljességének a bemutatása egy olyan kapcsolati struktúra reprezentálásával, amelyben minden anyagi részecske, emlék, gondolat egymásra reflektál. Tangramjának 6 alapelemét kiállításának címében adja meg – Logos, Tekhnos, Testos, Videos, Audios, Lajos -, a hetedik* tagja pedig a létrehozó és kontrolláló ember. Ezeknek az elemeknek a felhasználásával alkotja meg sajátos művészet-kombinatorikai nyelvezetét, amelyben a művek kevert képződmények, a civilizációnk hibrid entitásai, és egy transzcendens totalitás részeiként viszonyulnak egymáshoz."
*nem a hatodik?
- Nyugodt Szív A Lakhatásért. Kinek a nyugalmáról van szó?
- Az enyémről.
- Mit gondolsz, az irodalmi elismertséged segít az ügynek?
- Nem.
- Az országházi tapasztalataid hasznosíthatók egy ilyen szervezet működtetésében?
- Nem.
Most már értem, mi az, amiről Fari égő szemekkel szónokolt. Hogy mit jelent: reggeltől estig szolgálatban lenni. Már akkor is szolgálatban voltunk, csak nem tudtuk; azt hittük, Farit szolgáljuk. Kórus fellépés és matek dolgozat. Már látom: az istenhit mellett alapvetően a takarításról volt szó, a folyamatos mosásról, a napi érdekegyeztetésről és hogy közben embernek maradni.
És lelkileg az az emberiség szerencséje, hogy az ateisták is szolgálatban vannak! Nekik is kelni kell! Nem ússzák meg.
Ilike, aki vadászkalapban jár és többször is bezárt engem a konyhába, két naponta pedig (változatos és szerteágazó okokból) bejár hozzánk szabadkozni, a konyha mélyén áll és iratmegsemmisít. Nem is veszi észre, hogy rányitottak. Teljesen elmélyült, pedig olyan bizonytalan, de bizonytalanságában is rosszul igazodó személyiség, hogy az összes zörejre fel kellene riadnia.
Van valami pornográf ebben a szenvedélyes iratmegsemmisítésben.
Az jut eszembe róla, amikor Nagymama, kilencven fölött, épp beöntésre várt és én így nyitottam rá a szobában - az orvosi feltárulkozásnak ebben a funkcionális, mégis kiszolgáltatott állapotában - és őt ez egyáltalán nem zökkentette ki, háttal volt és észre sem vett. Nem szeretném tudni senkinek a titkait!
Pihenésképpen indigó színre kell gondolni, de nekem mindig eszembe jut az indigó színnel az indigó, a Pelikán nyomattal a másik oldalán, a zizegő selyempapír, ami nemcsak másol, de mindent összefog, és bár lila, mégis inkább indigó, pelikánnal meg saját hanggal, mint egy szín, amire pihenni lehet. Aztán lilaként jön még a tintapárna és a gyerek pecsétkészlet, piros műanyag fogantyúkkal, ez is tárgy, nem egy szín. Még van hova fejlődni, amikor számokat hallok, akkor is mindig arra gondolok, hogy két alma, három krumpli, négy indigólila pelikán. Mondjuk harminchét éves korig meg kell szerezni az absztrakció képességét.